Sziasztok (: Bocsi hogy csak most írok de valahogy nem jutottam el idáig hogy tudjak írni :'( És sajnos a következő napokban nem is fogok tudni írni mert megyek a mamámhoz és csütörtökig ott is leszek^^ˇDe jó lesz már alig várom majdnem minden barátom azon a környéken lakik és végre ki tudok itthonról szabadulni bár a netes barátaim is nagyon fognak hiányozni főleg kettő Panni és Timi nekem ők a legjobb barátnőim rájuk mindig számíthattam bár csak neten szoktunk beszélni de akk is melletem vannak bár hol is vagyok és eszt nem csak hiszem hanem tudom is :3 És várom aszt a napot ahol tudok majd velük találkozni^_^ Am nem tudok nagyon miről írni mert idáig nem nagyon történt semmi. Max csak annyi hogy amit olvastam az Im-ban (még régen) og yhogyan hívjuk vakit randira cselesen hát igen megpróbáltam hátha én a mozizós randit választottam mert sztem a atöbbi kicsit béna-.- és hát megpróbáltam de elég rossz vége lett szal nem sikerült :( De nem is baj azzal az emberrel nem is akartam elmenni csak megpróbáltam X3 Asztán még talán az volt hogy anyuákkal jól hajba kaptam mert nekem legalább van véleményem és ki merem mondani aszt amit gondolok és nekem ez eléggé sokat számít mondhatni büszke vagyok magamra xD És aszt hiszem más nem volt. Álmaim már nem szoktak lenni(hála istennek) Nah hát ennyi...mennem kell öltözni,hajat csinálni és bepakolni a ruháimat mert hamarosan mek vonattal a mamámhoz^.^ És rem ma is jónapom lesz és nem fogok uncsizni se holnap se holnap után és se holnap után után X3 Pussziii<3
2010. július 11., vasárnap
2010. július 8., csütörtök
Egy jó nap^^
Sziasztok (: Ma hihetetlenül jó napom volt elmentem a barátnömmel a moziba megnézni a Shreket aszt hittem nem lesz olyan jó de tényleg tista vicces volt xD És jót mulattunk bár a moziban kettő kis kölyök bekiabáltak hogy milyen vicces meg hangosan beleröhögtek de ki lehetett bírni =) Az ital és kukorica dolgot elég furin rendeztük le vettünk egy páros menüt kettő ital és egy nagy kukorica + melléje kértem egy kis kukoricát a a bnőmnek de az egyik ital nagy volt a másik kicsi ezért úy egyesztünk meg hogy egyém a nagy kukorica és a kis cola és az övé a kis kukorica és a nagy cola 8tudi illik én vok a kukorica mániásXD) Utána mikor vége lett a filmnek kimentünk és mikor megfordultam ott volt még kettő osztálytársunk és ők is a Shreket jöttek megnézni csak mi hamarabb néztük meg (: Asztán mi nem mentünk velük hanem kicsit körül néztünk asztán leültünk a mekinél beszélgettünke egy csomót és jókat nevettünk én még sírtam is a sok nevetéstől vagy is jöttek az örömkönnyek ^_^ De sajna már idő volt és elindultunk haza de mielött kimentünk volna vettem 3 újságot kicsit túlzásba vittem a mai napot 5000Ftból csak 1000Ftom maradt kicsit költekezek mi??XD Nah hát ennyi történt ma ;) A jövő hetem jobb lesz mert mek a maámhoz és még több barátommal talizhatok X3 Nah...ennyi Sziasztok Pussziii<3 (Majd holnap folyatatom^^)
Bejegyezte: Evee♥ 0 Vélemény^_^
2010. július 7., szerda
Álom
Sziasztok (:
Az eseményekről a mai nap majd csak este fogok beszámolni mert ma megyek moziba a barátnömmel megnézni a Shreket :) Bár én az Alkonyatot akartam de a a bnöm nem akart eljönni mert feliratos pedig el lehete olvasni mondták. Nah...mind egy nem ez a lényeg ahogy a címből is láttátok egy álomról vagy is kettőről szeretnék mesélni ami még most sem hagy nyugodni :S Nem mondható rémálomnak csak furcsának és kicsit félelem érzetet lókeltett bennem hogy mit is jelenthet :(
Első álom: Elkezdődött a 8.osztály és megint azzal a fiúval jártam akivel ez elött :S De ahogy álmomban éresztem jó volt vele :) De asztán rá egy hétre megöltem aszt a fiút :'( És nem is tudom hogy miért. Asztán jöttek azok a szörnyű napok egész nap szinte csak sírtam és depis volt :S Asztán egy nap nem jött az egyik osztálytársam rá egy nappal nem jött a másik se asztán mire észbe kaptam és végre túlestem mindenen már csak én voltam az osztályban és mindenki eltünt félelmetes volt az a csönd ahogy ott ültem egyedül az az érzés amit ott éreztem még mindig kiráz tőle a hideg :( De szerintem ez vami jel akart lenni hogy készüljek fel vamire vami szörnyüre mert fog vami történni és akkor legyek erős (így ezek szerint vaki megfog halni és én nagyon szomorú leszek ezért nem is fogok mással törödni és pont ezért akik idáig körülöttem voltak azok mind eltünnek és egyedül fogok maradni nekem ez a gondolatom nektek???) És ha még aludtam volna és nem kelt fel az ébresztő akkor még történt volna vami csak nem tudom hogy mi :( És ezzel vége az első álmomnak.
Második álom: Ez az álom jónak mondható semmi félelmetes nincs benne csak nagyooon furcsa és tisztára olyan érésem volt hogy ez tényleg meg fog történni mert minden olyan élethű volt még aszt is éreztem mikor vaki hozzám ért :) Nah szóval úgy kezdődött az egész hogy ugyanúgy mint a többi nap iskolába mentem mikor leakartam ülni a helyemre egy másik fiúnak(aki tetszik :$) a cuccai ott voltak a helyemen gondoltam csak oda rakta nem nagyon zavart de mikor nem vitte el onnan mikor kezdődött az óra megijedtem hogy akkor mellém akar ülni gondoltam magamban de asztán a cuccait ott hagyta és máshova ült de elötte megkérdeszte hogy nem-ebaj ha itt haggya mondtam h nem és megnyugodtam de jött a szünet szünetben oda ült mellém ésa nem is kelt fel onnan elkezdtünk beszélgetni csak már nem tudom miről asztán megint jött az óra és elült. De a beszélgetős az akkor volt mikor kaja szünetben bent maradtunk a többi szünetben kikellet mennünk és az volt a legfurább hogy mikor mentünk kifelé akkor oda jött mellém és megfogta a kezem néha még meg is szorította én akkor mindig leblokoltam és nem bírtam semmit csinálni (sztetek ez mit jelenthet???) Mert én egyátalán nem tudom hogy mit jelenthet de mióta volt ez az álom aludni nem tudok és mikor ez a fiú az eszembe jut akkor aszt érzem hogy összeugrik a hasam :S
Nah hát ennyi ez a két álmom ami elég furcsa és ijesztő volt köszi hogy elolvastátok Puszziii<3
Bejegyezte: Evee♥ 0 Vélemény^_^
2010. július 6., kedd
Sziasztok (:
Most még nem nagyon szeretnék olyan "regényeket" írni mindenről hogy mi is történik. Ez csak egy szimpla bevezetés lesz. Nah...szóval ez a blog félig meddig aszt szolgálja hogy "kieresszem" magamból amit kell mert nem nagyon szeretem magamban tartani az érzéseimet mostanában mikor nem kezdtem el írni a a blogomat akkor inkább az egyik bnőmnek panaszoltam el mindent és félek hogy ezzel már nagyon unatatom szegényt szóval sztem így könnyeb lesz ha írom mint mondom vakinek ;) Eddig naplót írtam de nekem nem vált be esténként mindig elfelejtettem bele írni csak hétvégenként jutotott eszembe hogy írjak bele és addigra már túúúúúúúúl sok dolog történt hogy mindent leírjam :( Nem vok olyan lány sajna aki szeret sokat írni ír max csak gépen^^ És a lényeg hogy így mindent leírhatok hogy mi van velem mert hát az életemben elég sok dolog történik ami néha elég furcsa is :S Na megyek nem untatlak titeket ezzel.
Sziasztok Pusszii<3 Love ya
Bejegyezte: Evee♥ 1 Vélemény^_^